Drasztikus áremelkedés várható az új lakások áraiban
2010. jan. 15., péntek, 15.26.47 CET

Az idén kevesebb új lakás közül lehet válogatni, hogy meiket szeretnénk megvenni. Az Elephant Holding elemzése legalább is erre utal. Kricsfalussy László, a Nanette Group értékesítési vezetője elmondta, hogy 2009-ben jelentősen csökkent a korábbi évekhez képest a kiadott építési engedélyek száma, a felépült lakások száma nem változott, a korábban elkezdett építkezések véget értek, valamint új lakás építéséről kevés döntés született.
A jelenlegi pénzügyi helyzet következtében az eladásra szánt lakások építése nem fog beindulni (a Nanette City Home-on és a Nanette Viván kívül semmilyen projectet nem jelentette be a cég).
Csökkent a lakáskereslet is, de a kínálat sem nőtt az elmúlt év alatt. A várakozások szerint 2010-ben, valamennyire növekedni fog az új lakások iránti kereslet, ugyanis valamelyest a pénzintézeteknél elérhető kamatozású forinthitelekkel jelentek meg.
Várakozások szerint lesznek olyan projektek, ahol akár 10 százalék feletti áremelkedés is mutatkozik majd.
Forrás: ingatlan.com

Visszaesett az új lakások építése
A jelenlegi pénzügyi helyzet következtében az eladásra szánt lakások építése nem fog beindulni (a Nanette City Home-on és a Nanette Viván kívül semmilyen projectet nem jelentette be a cég).

10 százalékkal is emelkedhetnek az új lakások árai
Csökkent a lakáskereslet is, de a kínálat sem nőtt az elmúlt év alatt. A várakozások szerint 2010-ben, valamennyire növekedni fog az új lakások iránti kereslet, ugyanis valamelyest a pénzintézeteknél elérhető kamatozású forinthitelekkel jelentek meg.
Várakozások szerint lesznek olyan projektek, ahol akár 10 százalék feletti áremelkedés is mutatkozik majd.
Forrás: ingatlan.com
A cikk támogatója MCOnet Média csoport.
Web: www.mconet.hu
Kapcsolat: MCOnet építőipar - E-mail: media@mconet.biz

További hírek:
Információ:
Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2010. - www.mconet.hu - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.biz