Zalakaros és Lenti is támogatást kapott

Lenti a 70 milliós energia-racionalizáláshoz nyert még 50 millió forintos támogatást a kisvárosi fejlesztések támogatásán. Ugyanennyi támogatásból Zalakaros 59 millió forintos fürdősétány felújításához nyerte az összeget.
A zalakarosi sétány összeköti az utóbusz-pályaudvart a Gránitfürdővel, amely magába foglal egy kerékpár utat is. Valamint a felújított sétány lehetőséget nyújt az ott lévő zöldterület megújulására is. A munka várhatóan márciusban veszi kezdetét és a tervezetek szerint az idegenforgalmi szezonra el is készül. Zalakaros polgármestere, Szirtes Lajos elmondta, hogy a város számos megnyert pályázat segítségével építi egymásra a fejlesztéseket. Így iskolák óvodák, valamint az újonnan épüld böcsödével az itt élők életkörülményeit is javítják.

A zalakarosi Gránitfürdő

Zalakaros
Forrás: ingatlanok.hu
A cikk támogatója MCOnet Média csoport.
Web: www.mconet.hu
Kapcsolat: MCOnet építőipar - E-mail: media@mconet.biz

Információ:
Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu

Megosztás + 