Péntekre fejeződhetnek be a munkálatok, megemelték a Margit hidat
2010. márc. 17., szerda, 17.09.55 CET

Közel másfél hete kezdték el megemelni a Margit hid pesti rakpart feletti elemét. A különleges szerkezetet negyven centiméterrel emelték meg és további húsz centiméterrel toldották meg eredeti helyét. A megemelt részre az érintett elemet még vissza kell helyezni, amire valószínűleg ma este kerül sor. Amíg a híd teljesen a helyére nem kerül a pesti rakpartot a gépkocsik egyáltalán nem használhatják. A visszaengedés két fázisban fog történni, először a hidat tizenkilenc centiméterrel megsüllyestik, majd pénteken további egy centiméterrel engedik lejjebb.
A magasításra azért volt szükség, mert a felújítás alkalmával a beépített új pályalemezek húsz centivel megemelték a talajszintet. A pesti rakparton továbbra is lehet közlekedni. A hidat még tavaly nyáron zárták el a forgalom elől és azóta már sok hír keringett a híd felújításával kapcsolatban. Tavaly novemberben úgy nézett ki, hogy hogy a kivitelezők késni fognak a híd átadásával és az előzetes nyári átadás helyett úgy tűnt, hogy 2010 vége is lehet, mire újra gépjárművek közlekedhetnek a hídon. Valamint korábban azt is megállapították, hogy a híd az előzetes vizsgálatokkal ellentétben rosszabb állapotban is van. Az új 2011 márciusi időpont helyett most úgy néz ki, hogy a Margit híd teljes felújítása majd csak 2011 nyara felé fejeződhet be.
A cikk támogatója MCOnet Média csoport.
Web: www.mconet.hu
Kapcsolat: MCOnet építőipar - E-mail: media@mconet.biz

Péntekre fejeződhet be a Margit híd megemelése

További hírek:
Információ:
Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2010. - www.mconet.hu - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.biz