Őszre készen lesz a lakásprogram
2010. ápr. 23., péntek, 17.13.06

Az előtakarékosság ösztönzése kiemelt szerepet kap majd az új kormány lakáspolitikájában. Azok, akiknek nincs módjukban megtakaítani, azok számára jelenthet segítséget a bérlakás-építési program. A Fidesz lakásügyi szakpolitikusa szerint az elmúlt években, a válság idején is jól működtek a lakástakarék-pénztárak, ezért továbbra is fontos az előtakarékosság erősítése. Az új kormánynál felmerült az is, hogy a munkáltató is fizethessen munkavállalója részére, lakhatási utalvány keretében, amely szintén szorosan összkapcsolódik a bérlakás-építési programmal. De olyan javaslat is felmerült, amely olyan vissza nem téritendő támogatást nyújt, amelyet csak azok vehetnek igénybe, akik legalább két éves lakáscélú előtakarékoskodást tudnak felmutatni.
További hír, hogy hiába lépett életbe a bedőlt lakáshiteleseket védő kormányrendelet, a bankok találtak kiskaput a rendeletben rögzített és megszigorított árverezési szabályokat. A banknak nem kötelező árverésen eladni az ingatlant. A bankok által megbízott felszámolók és végrehajtók a bedőlt hitelesek lakásait így nem szabályos árveréseken fogják értékesíteni, hanem a becsérték feléért vevőt keresnek az ingatlanokra. A vásárlóknak pedig nem kerül többe 2-3 millió forintnál. A fennmaradó összegre pedig hitelt kapnak az adott bankoktól. Ez tehát azt jelenti, hogy a pénzintézeteket csöppet sem érdekli, mi lesz azokkal az adósokkal, akik képtelenek fizetni a hiteltörlesztést.

További hírek:
Információ:
Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2010. - www.mconet.hu - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.biz