Megnyílt Arad első bevásárlóközpontja

Hivatalosan is megnyitották az aradi Atrium Center bevásárlóközpontot Aradon, amely a központi pályaudvar mellett épült. A projekt fejlesztésében, építésében és üzemeltetésében három cég is képviseltette magát (Atrium Centers, Arcadom és Casiopea Group) A befektetés több mint 70 millió eurót emésztett fel. Az Atrium, amelynek budapesti és bukaresti székhelye is van, egy ezer férőhelyes parkolóhelyet biztosító parkolóházat is építetett. A földszinten egy szupermarket és divatüzletek találhatóak.
Az első emeleten további divatüzletek, sport- és ifjúságruházati üzletek találhatóak, a harmadik emeltet pedig az éttermeknek és szórakozóközpontoknak ad otthont. Itt található még elektronikai- és háztartási szaküzlet, valamint játszóház, billiárd és bowling terem. A multiplex mozi augusztusban nyit meg és fogadja a vendégeket, amely akkor már Erdély legnagyobb mozija lesz. Itt kap helyet tíz modern, 3D-s filmek vetítésére is alkalmas terem. Április végéig megnyílnak majd a mediterrán konyha képviselői is, portugál és olasz éttermek tekintetében. Az Atrium Center 50 százalékos részesedési joga a magyar Arcadom Zrt.-t illeti. Az elmúlt négy évben nyolc bevásárlóközpont felhúzását jelentették be, ráadásul ötöt arra az útra terveztek, ahol most az Atrium Center áll.

Megnyílt Arad első bevásárlóközpontja, az Atrium Center

Információ:
Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu

Megosztás + 