Hatalmas osztrák veszteségek Oroszországban

Mintegy 200 millió eurós veszteséget volt kénytelen realizálni egyik oroszországi befektetésén az osztrák Immofinanz, a közép- és kelet-európai térség egyik legnagyobb ingatlanbefektetője.
Az bécsi tőzsdén jegyzett osztrák cég tegnap hozta nyilvánosságra a 2009-2010-es pénzügyi évére vonatkozó előzetes pénzügyi eredményeket, melyből kiderül, hogy az utolsó negyedévben realizált 292 millió eurós veszteségből kb. 200 millió euró egyetlen oroszországi befektetéshez köthető.
Az Immofinanz ugyanis egy korábban megkötött szerződés alapján kénytelen volt megvásárolni a Golden Babylon Rostokino bevásárlóközpont maradék 50 százalékát. A 170 ezer négyzetméteres pláza 50 százalékos tulajdonrészét - a korábbi megállapodás alapján - 9 százalékos hozamszint mellett vásárolta meg az Immofinanz, miközben az ingatlan könyv szerinti értéke jelenleg 12 százalékos hozamszintnek felel meg.
Az Immofinanz tett kísérletet arra, hogy újratárgyalja az orosz fejlesztővel a bevásárlóközpont építése előtt megkötött forward-ügylet pénzügyi feltételeit, azonban a tárgyalásai kudarccal végződtek. Az osztrák cég így kénytelen kifizetni a válság előtti legmagasabb árazási szinteknek megfelelő vételárat a fejlesztőnek.
Forrás: Resource

További hírek:
Információ:
Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu

Megosztás + 