Ingatlan

Felújítják a Honvéd Főparancsnokság egykori épületét

Felújítják a Honvéd Főparancsnokság egykori épületét
Döntött a kormány a Budai Várban lévő egykori Honvéd Főparancsnokság épületének felújításáról.
Ez épület felújítására a kormány a rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalékból hétszáz millió forintot határol el, ebből hozzák rendbe a Budai Várban lévő épületet. A tervek szerint az épület a rekonstrukciót követően kuturális és turisztikai feladatok helyszíne lesz. A beruházás a Budai Várnegyed hosszú távú fejlesztési tervének részeként valósul meg.

Megújul a Honvéd Főparancsnokság egykori épülete
Felújítják az egykori Honvéd Főparancsnoksági épületet a Budai Várban

Az egykori főparancsnoksági épületre már nagyon ráfér a felújítás, hiszen a második világháború óta csak az épület torzója látható. A felső két szint teljesen megsemmisült a maradék épületrész is romos állapotban van. Elsősorban állapotjavító munkálatokat végeznek majd az épületen, hiszen a jövőbeni funkciója még nem konkretizálódott, így erre vonatkozó építési munkálatokat sem terveznek egyenlőre.
Az épület felújítás célja, hogy az megnyitható legyen a látogatók számára és alkalmas legyen kulturális és turisztikai rendezvények lebonyolítására is.

-BT-