Buda is városfejlesztésen esik át
2010. ápr. 13., kedd, 17.25.08

Egymás után kapnak uniós támogatásokat városfejlesztés céljából a különböző projektek. Az elmúlt években Budapest budai kerületeiben is akadtak projektek, amelyeket elkezdtek és egy részük már be is fejeződött. De az ilyen jellegű, vagyis közterületi fejlesztések nem csak a turisták számára, vonzó környezet, de nagy hatást gyakorol az ingatlanpiacra és az adott lakosságra is. A II. kerületben jelenleg is két fejlesztés zajlik, amely nagyobb horderejű. Itt egy teljesen új városközpont épül majd. A másik beruházás a gyalogos és biciklis forgalom, valamint a kiskereskedelmi típusú boltok érdekeit szolgálják.
Óbudán egy közös fejlesztési program keretében sétányt alakítanak ki, amelyek az előzetes tervek szerint a II. és III. között három és fél kilóméter hosszan fog nyúlni. A jövőben elkezdődhet a XI. kerületben is a felújítás, amely Bartók Béla út Szent Gellért tér és Móricz Zsigmond körtér közötti szakaszra teveztek. Hegyvidéken már elkezdődött egy sport- és szabadidő negyed kialakítása (MOM - Gesztenyéskert), amelynek keretében megújul a Művelődési Ház és a Gesztenyéskert is.

A Gesztenyéskert is megújul

További hírek:
Információ:
Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2010. - www.mconet.hu - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.biz
MCOnet 2001- 2010. - www.mconet.hu - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.biz