Beruházások az országban
2010. márc. 19., péntek, 16.01.50 CET

Tegnap nyitották meg az ország második Alphapark bevásárlóközpontját Keszthelyen. A 15 ezer négyzetméteres alapterületű központban a kiadható terület 85 százalékára már bérleti szerződést kötöttek. Néhány üzlet még nem tudott a többivel egyszerre megnyitni. A legnagyobb bérlő az OBI közel 7 ezer négyzetméteres, de többek között jelen van több ruházati üzlet is. Az Alphapark első bevásárlóközpontja 2007 végén nyílt meg Sopronban. A most már két városban működő üzletközpont tulajdonosai többségében osztrák magánbefektetők, kisebb részben pedig magyar magánszemélyek.
Többmilliárdos termál-beruházásra készül a Pest megyei Szada, ahol helyet kap egy ötcsillagos hotel, golfpálya, apartmanok és egy gyógyrészleggel ellátott termálfürdő is. A terület önkormányzati, olasz, norvég és ír tulajdonosok kezében van. A villákkal kiegészülő termálfalu népszerűségét Budapest, illetve az M0 és az M31-es autópálya közelsége garantálja. A beruházást befektetésnek is lehet tekinteni, mivel nemcsak a termálfalut, hanem az önkormányzat tulajdonában lévő intézményeket, valamint a közeli szupermarketet is termálvízzel fűtenék-hűtenék. Ám a megvalósításhoz egyelőre még befektetők kellenek.
Hatvan városa 741 millió forint állami támogatást kapott az összesen 900 millió forintos beruházáshoz, amely alapján megkezdődhet az új hatvani autóbusz-pályaudvar építése. A tervek szerint a pályaudvar a szeptemberre készen is lesz. Heves megye, sikeres pályázatainak köszönhetően, az elmúlt nyolc évben összesen 209 milliárd forint támogatáshoz jutott egészségügyi intézmények, óvodák és iskolák felújítására, az idegenforgalom fejlesztésére és több városközpont felújítására.
A cikk támogatója MCOnet Média csoport.
Web: www.mconet.hu
Kapcsolat: MCOnet építőipar - E-mail: media@mconet.biz

A második Alphapark nyít az országban

További hírek:
Információ:
Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2010. - www.mconet.hu - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.biz