Ingatlan Online - www.ingatlaninfo.biz
Címlap Ingatlanpiac Ingatlan, hitel, jog, befektetés
Keresés
Az ország középső része kedvező helyzetben, kevés eladott iroda lesz idén
Az ország középső része kedvező helyzetben, kevés eladott iroda lesz idén
Közép-Magyarország az a régió, ahol a legtöbb új lakás épül. Idén jóval kevesebb értékesített iradahelyiséggel számolnak a piacon.
Idén 160 ezer négyzetméter A-kategóriás irodaterület fog elkészülni a fővárosban. Ez majdnem a negyede a tavalyi évhez képest, de a 2008-as felméréshez képest 35 százalékkal is elmarad. Az előző két évben több mint 460 ezer négyzetméternyi irodahelyiség épült Budapesten, ehhez képest idén csak közel 160 ezer négyzetméter fog épülni előre láthatóan. Új építkezés csak akkor fog indulni, ha az előbérletek iránti kereslet aránya magas. Ebben az évben a statisztikai aatok szerint az első negyedévben körülbelül 92 ezer nyégyzetméter irodát adnak át, egész évre nézve 158 ezret.

Kevesebb iroda épül idén

Kevesebb iroda épül idén

Magyarországon közben a középső régió az, amely a legtöbb új lakás építését produkálja. A tavalyi évben több mint tízezer lakásra adtak használatbavételi engedélyt. Ez kilenc és fél százalékkal több mint az azt megelőző évben. Budapest továbbra is meghatározó szereppel bír. Az egész országban épült új lakások közül szinte minden harmadikat a fővárosban vették használatba. A legtöbb újlakásokat továbbra is értékesítés céljából építették, viszont a bérbeadásra kínált lakások számának aránya az ötszörösére emelkedett. A legtöbb új lakás leginkább többszintes formában készült el.

A lakások bérlése jellemző a mai Magyarországra

A lakások bérlése jellemző a mai Magyarországra

A méreteket tekintve a legtöbb új lakás alapterülete átlagosan 67 négyzetméter, ez az egy évvel korábbi adathoz képest nem változott. A szobaszámok tekintetében továbbra is jellemző az egy, másfél szobás lakás, de a három és többszobás lakások száma csökkent. Pest megyében az új lakások építésének száma tizenhárom százalékkal csökkent az egy évvel korábbi adathoz képest. Javarészt magánszemélyek (55 százalék), majd vállalkozások (44 százalék) megbízásából épülnek. A kiadott építési engedélyek száma is jelentősen csökkent, közel 30 százalékkal kevesebb mint egy évvel korábban.



A cikk támogatója MCOnet Média csoport.
Web: www.mconet.hu
Kapcsolat: MCOnet építőipar - E-mail: media@mconet.biz