A vagyonadó bizonyos pontjai alkotmányellenesek
2010. jan. 29., péntek, 15.48.54 CET

A luxusadó bevezetése után az Alkotmánybíróságnál betelt a pohát. A bevezetett ingatlanadó pontjai már elfogadhatatlanok az Alkotmánybíróság számára. Korábban a luxusadó bevezetése a nagy értékű ingatlanokért való adózást jelentette. Ám ennek meghatározása pontatlan volt. Ezért a törvénymódosítás helyett a kormány bevezette az ingatlanadót.
A probléma nem az adóztatással van, hanem azzal, hogy milyen módon állapítják meg az adóalapot. Ugyanis a törvény értelmében az adót nem kivetéses rendszerben kell megállapítani, hanem bevallás útján. Ez az Alkotmánybíróság számára nem elfogadható, mivel a vagyonadó esetében szakemberek szükségesek, akik segítségével kikalkulálható az adóalap. A legfőbb probléma, hogy az adóhatóság szankciókkal élhet, ha két érték között legalább 10 százlék eltérés mutatkozik. A vagyonadó esetében, ha biztosító vagy akár hitelintézet becsli meg az ingatlan értékét, akkor akár 30-40 százalékos különbség is mutatkozhat.
Továbbá az ingatlanérték-kalkulátor sem segít érdemben megoldani a problémát, mivel senkinek sem kötelező ezt a rendszert használni és az sem biztos, hogy az adóhatóság helyes adatot hoz ki. Mivel ha az APEH a korábbi becsléssel szemben drágábbak ítéli meg az adott ingatlant, akkor annak következményei a tulajdonost terhelik.
Az Alkotmánybíróság a törvényt nem törölte, a változások az ingatlanok megadótatására vonatkoznak.

Az Alkotmánybíróság nem törölte a törvényt

Gondot okozhat az ingatlan értékbecslés
Továbbá az ingatlanérték-kalkulátor sem segít érdemben megoldani a problémát, mivel senkinek sem kötelező ezt a rendszert használni és az sem biztos, hogy az adóhatóság helyes adatot hoz ki. Mivel ha az APEH a korábbi becsléssel szemben drágábbak ítéli meg az adott ingatlant, akkor annak következményei a tulajdonost terhelik.
Az Alkotmánybíróság a törvényt nem törölte, a változások az ingatlanok megadótatására vonatkoznak.
A cikk támogatója MCOnet Média csoport.
Web: www.mconet.hu
Kapcsolat: MCOnet építőipar - E-mail: media@mconet.biz

További hírek:
Információ:
Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2010. - www.mconet.hu - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.biz